nagymeretu alaktanacsadas

Nagyméretű Kosztümök

A kosztümök a női ruházkodás terén a férfiöltöny női viseletének megtestesítői, amelyek a 19. század legvégén, a nők széles tömegű munkába állásával egyidejűleg jelentek meg, és mentek végbe.  A kosztüm az elegáns üzleti megjelenés alapvető darabjává lépett elő, mert számos munkáltatónál kötelezően ajánlott, vagy kötelező már ez a viselet az üzleti, és hivatali életben, így az utóbbi évtizedekben, elég előkelő helyre sikerült felkerülnie a kosztümnek, a női gardróbok tartalmát illetőleg. Jellemzően azonos anyagból készült két részből áll össze a kosztümszett, mely rövid kabátból és szoknyából vagy pedig nadrágkosztümök esetén nadrágból és a hozzá tartozó kosztümkabátból tevődik össze, de készülnek olyan darabok is belőle amelyhez mellény is tartozik, a még magasabb fokú, komoly üzleties megjelenés miatt. Készülhet a kabát és az alsó rész azonos alapanyagból, egymáshoz passzoló színekben, de igazán változatos formában is készülhetnek kosztümök, lehetnek például egymástól teljes mértékben elütő színűek is. A kosztüm szövetének alapanyaga, a viselési alkalomnak megfelelően különböző fajtájú lehet. Különböző mintázatú és alapanyagú anyagok felhasználásban, de kötött kelmékből is készülhetnek. Készülhetnek továbbá, tűcsíkos mintázattal készült, bársony szövetből készült, buklészövetből, tyúkláb mintás szövetből készült, vagy jacquard szövetből készült szép és egyedi darabok is, mely minden ízlést kritériumot kielégít. A kosztümkabátok készülhetnek egysoros, vagy kétsoros gombolással, vagy záródhatnak egyetlen gombbal, de akár tépőzárral, elegáns kapcsokkal valamint szalagokkal is. A változatosság a variációk száma főleg manapság nagyon tág, mindenképpen igyekeznek a gyártók,  vagy a szabók, minden vásárlói igényt kielégíteni. Kosztümökhöz, stílus és fazon függően passzolhatnak a szolid de elegáns, vagy klasszikus szépséggel bíró kiegészítők is, úgy, mint egy elegáns, stílusos óra, vagy karkötő, nyaklánc, vagy fülbevaló, de olyanok, amik az üzleti világban, vagy az elegáns megjelenési normák keretei között elfogadottak. Kosztümhöz, nem illik igazán hatalmas, ormótlan bizsut felvenni, hiszen ez az összképet rontja el, és nem ízléses hatást érünk el vele, hanem pontosan az ellenkezőjét érjük el vele, ami általában nem célunk. Jellemzően egy visszafogottabb darabbal, ami klasszikus, vagy a kevesebb néha több elvvel többre megyünk. Egy szép gyűrűvel, blúzzal, vagy sállal is nagyon jól feldobhatóak a kosztümök, de ez a kosztüm fajtájától is nagyban függ. Például ami itt a képen látható, ahhoz passzol a kiegészítő, bár én személy szerint mást képzelnék a helyére. De mondjuk ugyanez a dizájn, és stílus nem passzolna egy üzleti kosztümhöz, vagy egy Chanel kosztümhöz. Az úgy például nagyon ütné már egymást stílusában.

Kosztümök készülhetnek

  • pamut
  • len
  • selyemműszál
  • szintetikus szövetek
  • gyapjú
  • bőr, műbőr
  • kötött kelme

nagyméretű kosztümök

Kosztümök csoportosítása történhet

Szezonális, idényjellegük szerint

  • nyári vagy kiskosztümök: vékony, könnyű, szellős anyagokból készülnek, kabátjuk béleletlen, sok esetben rövid ujjúak
  • téli kosztümök: általában gyapjúszövetből készülnek, a kabát minden esetben bélelt, hosszú ujjú, lehet prémmel díszített is.

Kosztüm részeinek számának megfelelően

kétrészesek

  • blézer (kosztümkabát) és a hozzátartozó szoknya vagy kosztümnadrág

három részesek

  • blézer és a hozzátartozó szoknya vagy kosztümnadrág
  • blézer és a hozzátartozó nadrág és mellény
  • blézer és a hozzátartozó szoknya, illetve az ehhez tartozó mellény

négy részesek

  • blézer és a hozzátartozó szoknyával, nadrággal, és mellénnyel (teljes komplett szett)

Kosztüm fazonjának megfelelően

  • Angol kosztümök 

Blézere karcsúsított, férfi zakóra emlékeztető szabással, kialakítássál, a kosztümkabát hossza lehet rövid, derékig érő, ez az általános vagy más néven normál, a csípőt takarja illetve a hosszú fazon, ami nyújtja az alakot. Az angol típusú kosztümszoknya jellemzője pedig az, hogy szabása, minden esetben egyenes vonalú.

  • Francia kosztümök

Blézere lágyabb, lezsereb vonalvezetésű, gazdagabban díszített, mely ezáltal nőiesebb vonalvezetésű. Az francia kosztümszoknya jellemzője pedig az egyenes, vagy lefelé bővülő vonalú szabás. A francia fajtájú kosztümökhöz tartozik továbbá, a “Chanel kosztüm” amelynek blézere szabása egyenes vonalú, hossza a csípő tájékáig tart.  Chanel kosztüm, mely legtöbbször ékszergombokkal, zsebfedőkkel díszített, rövid és egyenes vonalú kosztümkabáttal valamint egyenes vonalú szoknyával készül. Bizonyos jómódú társadalmi réteghez tartozó nők között, igen nagy népszerűségre tett szert az utóbbi pár évtizedben, és mára a luxus egyik szinonimájává nőtte ki magát. Színvilága, és kialakítása  alapján készülhetnek,  színes, kockás fajtában is, gallérján, zsebén, ujja szélén díszítés látható, szakavatott szemek egyből tudják, hogy melyik Chanel kosztüm. A nyári kosztümökről elmondhatóak azok az általános és fontos információk, hogy nagyon kényelmes és praktikus viseletet jelentenek. A legtöbb esetben jól mosható, tisztítható anyagokból készülnek.  Az őszi, téli kosztümök esetében pedig az az általános szabály, hogy leginkább csak vegyileg tisztíthatóak.

  • Szabász kosztüm

A szabász kosztüm jellemzője, hogy karcsúsított, kihajtós blézerből, valamint egy szűk szoknyából tevődik össze a szett

  • Komplé 

A komplé jellemzője, hogy szoknyából vagy ruhából, illetve kosztümből vagy nadrágkosztümből álló, kabáttal illetőleg egy hosszú zakóval kiegészített szett.

  • Compose 

A Compose jellemzője, hogy bár fajtában különböző, de színben egymáshoz illő ruhadarabok együttese, ahol a kompozíció egyik elemének anyaga a másik rész díszítőanyagaként hat.

  • Üzleti kosztüm

Az üzleti kosztüm jellemzően, hivatali, munkahelyi viselet, melyet bizonyos munkakörök, illetve munkáltatók mint ruházati kódex elemeként megkövetelhetnek női alkalmazottaiktól.

  • Nappali kosztüm

A nappali kosztüm funkciója és viselésének szabályai, akkor amikor egy kissé ünnepélyesebb alkalomra, például napközbeni fogadásra vagy egy esküvőre vagyunk vendégként meghívva. Egy ilyen eseményen részt lehet venni akár alkalmi kosztümben is.

Kosztümhöz tartozó kiskabátfajták

  • Blézer sportosan elegáns, gombolás lehet egy vagy kétsoros, ehhez tartozik a kihajtós gallér
  • Spencer jellemzői a rövid, derékig érő, testet követő szabású kiskabát
  • Caban hosszú szabású és jellemzően kétsoros gombolással ellátott  kiskabát
  • Bluzon rövid és kényelmes bőségű, a derékrésznél és az ujjánál pántba összefogott kiskabát

nagyméretű női kosztümök

Hogyan válasszunk testalkatunknak megfelelő kosztümöt

  • X típusú – ez az alkat nehezebben talál magának megfelelő szabású kosztümöt, ugyanis a dereka vékony, de széles a csípője, a kompenzálás miatt ajánlott olyan megoldásokat keresni, amely kiemeli a derekat és a csípőt, erre például egy szép öv nagyon ideális lehet
  • O típusú – ennek a típusnak mindenképpen a hosszabb, egyenes, vagy A szabásvonallal készült blézer az ajánlott. A szoknya legyen egyenes vonalú, és térdig érő, emellett pedig a nadrág legyen egyenes, vagy répa fazonú, mert ez áll jól esztétikailag
  • H típusú – szinte bármilyen megoldás szóba jöhet ennél a típusnál. Amennyiben szögletesebb a test formája, érdemes a lágyabb esésű, testformát enyhén követő fazon mellett dönteni
  • A  típusú – a válltömés nélkülözhetetlen része az A testalkatra szabott kosztümöknek. A blézerkabát legyen karcsúsított, de ne legyen túl szűk szabású a csípő tájékán
  • V típusú – pont ellenkezőleg mint az „A” testalkattal rendelkező nők körében, itt a válltömés pont nem előnyös. Igazán csinosan és remekül állhat viszont a nagy kihajtójú öves megoldás, vagy egy rövid kosztümkabát „A” vonalú szoknyával