nagymeretu ceruzaszoknya

A nagyméretű szoknyák fejlődéstörténete

A szoknyák megjelenése és viselési szokásai, a történelem folyamán nem igazán változott sokat és gyökeresen. Ezen ruhadarabot a csípőre vagy derékra rögzítették abból a célból, hogy úgy takarja el az alsó végtagokat, hogy eme funkció mellett egyúttal kényelmesen hordható is legyen. Az idők kezdetén, pont a kényelmes viselete miatt mindkét nem hordta a szoknyákat, férfiak és nők egyaránt, de jellemzően manapság inkább női ruhatár kellékeként gondolunk eme ruhadarabra. Vannak olyan kultúrák, ahol mind a mai napig hordanak férfiak szoknyát, gondoljunk például, a híres skót viccekből híressé vált spórolós skótokra. Ők bizony egyedülálló módon, mind a mai napig hordanak szoknyát. Az ókorban a Földközi-tenger környékén a görögök és rómaiak viseltek szoknyához hasonló ruhadarabokat és egybe ruhákat, mint a szoknya, ezeket tunikaként váltak ismertté és terjedtek el az akkori időkben. A szoknya Egyiptomban is előkelő helyet foglalt el az akkori “ruhatárakban”, ennek oka az, könnyen variálható volt a változó éghajlati viszonyoknak megfelelően. Időben a középkor kezdetén a tunikát még tovább viselték az emberek, azonban a középkor vége felé a rövidebb darabokat felváltották a hosszabbak, elsődlegesen a a nőknél, akiknél a szoknya sokszor a földig ért, az egész lábfejet eltakarva a kíváncsi szemek elöl. Nagyjából időben ugyanekkor jött divatba a nadrág, de csak és kizárólag a férfiak körében, akik a hosszú szárú nadrágot a páncél alatt viselték. Időben körülbelül ekkortájt alakult ki az a szokás, hogy a férfiak nadrágot, a nők szoknyát kezdtek el hordani. A fejlődés folytatódott tovább és a 19. században következett még egy stílusbeli áttörés az öltözködés terén, amikor kitalálták a nők részére a krinolin szoknyát. A 20. század elején, nagyjából az 1910-es 1920-as évektől kezdve, a szoknya bősége és kerületét folyamatosan csökkent, kihangsúlyozva a női test szépségét. 1920 körül kiment a divatból, az akkorra már ódivatúvá vált fűző is. 1920-as évektől 1960-as éveken keresztól egészen napjainkig a szoknya kerülete, és mérete is folyamatosan csökkent, a női lábakat kihangsúlyozva.  A rövid szoknyát a sportolók hozták újra divatba és hozták be a köztudatba ismét, olyanok mint például a francia Suzanne Lenglen aki nyári az 1920-as antwerpeni olimpiai játékokon felhagy az addig megszokott ruhával és rövid szoknyát ólt magára, innen ered a “teniszszoknya” kifejezés. Pontosan 8 évvel később 1928-as téli olimpián Sonja Henie minden idők egyik legjobb műkorcsolyázója is kihívó rövid szoknyában szerepelt a jégen, ez is hozzájárul a mini-szoknya elterjedéséhez. Londonban az 1960-as évektől a mini-szoknya robbanásszerű népszerűsége forradalmasította a divatot, kihangsúlyozva a szép női lábakat, mint erotikus szimbólumot. A szoknya legyen nagyon elegáns, vagy akár szexi viseljük amikor csak jól esik, hiszen a kezdetekig visszanyúló, csodálatos történelme van.

nagyméretű szoknya

A szoknyákról általában

A kiváló minőségű szoknya jellemzői, az hogy, kényelmes, tartós minőséggel bír, nem nagyon gyűrődik, ás alkalmas arra, hogy hosszabb ideig ellenálljon, bírja a mindennapi hordást.  Díszítésük szerint is igen változatos ruhaneműről beszélünk: zseb, tűzés, szál, slicc, fodor, hímzéssel ellátott. A megfelelő kiválasztásához általában a derék, és a csípőbőséget kell megnéznünk amennyiben tudjuk, és online szeretnénk vásárolni magunk vagy más részére.

A szoknyák kiválasztásakor a következőkre érdemes odafigyelni

  • milyen célra keresi a tulajdonosa: ünnepi, hétköznapi, nyári, téli és így tovább.
  • milyen fazonú legyen
  • fontos a szín, hogy jól passzoljon ízlásunkhoz, és külsőnkkel harmonikus színeket válasszunk
  • a vásárló alkatához mérten válasszunk fazont és típust
  • az aktuális trendnek megfelelő legyen

Szoknyatípusok

  • Egyenes vonalúak: lap, rakott, pliszírozott szoknyák (ezt inkább vékonyabbaknak ajánlják a divat tanácsadók)
  • Lefelé szűkülők: hordó
  • Lefelé bővülők: loknis, trapéz guvré ( olyan pliszírozott szoknyatípus, amin a hajtások lefelé növekednek)

Hosszuk szerint

  • mini (térd fölött)
  • normál (térdet takarja)
  • midi (lábszárközépig ér)
  • maxi (lehet bokáig vagy földig érő)

Felerősitésük szerint

  • gumiszalagos
  • övpántos

Záródás alapján

  • bebújós
  • felerősítéssel ellátott
  • gombos
  • húzózáras
  • patentos

Bélelésük szerint

  • béleletlen
  • bélelt
  • átlátszóság csökkentésére
  • kifenekesedés ellen

Tisztításukról általában:

  • a béleletlen, nyári szoknyák moshatók, vasalhatók, így kezelésük viszonylag problémáktól mentes
  • a gyapjú és gyapjú típusú, valamint az alkalmi, ünnepi szoknyák vegyileg tisztíthatóak

nagyméretű női szoknyák