nagymeretu ceruzaszoknya

Divattanácsadás nagyméretű Nőknek

A nők alakját alapvetően négy fő kategóriába soroljuk. alma, körte, egyenes, homokóra alakú. A divattanácsadás területével foglalkozó szakemberek egybehangzó véleménye szerint, fontos, és hasznos hogy tudatában legyen mindenki a saját alkatával valamint testi adottságaival, ugyanis ez megkönnyíti és leegyszerűsíti a helyes stílusunk megtalálását, és így, a minél előnyösebb öltözködési stílus kialakulását. Egy jól megválasztott fazonú ruhával nagyon sokat lehet optikailag javítani az alakunkon. Divattanácsadás kiindulási pontjának többek között a női testből kell kiindulni, máris kifejtjük, hogy milyen testalkatú nőknek, milyen divat vonalon ajánlott elindulni, a sikerhez vezető úton.

nagyméretű divattanácsadás nőknekHomokóra típusú testalkat jellemzői

  • nagyobb mellek
  • vékony derék
  • kerek fenék

A homokóra alakú nőknek nem kell különösebben odafigyelniük arra, hogy mi az amit el kellene kerülniük. Arra tudnak figyelni, hogy kiemeljék azon testrészüket ami előnyös, vagy amivel saját maguk is elégedettek. Így a nagyon jó összhatásra tudnak törekedni.

Divattanácsadás – nagy mérettel rendelkező nők lélektana

Az elsődleges kérdés amit mindig fel kell tennünk és szintén kell rá válaszolnunk a husisabb hölgyek esetén az, hogy elégedettek -e önmagukkal? Ez a legfontosabb, amit tisztáznunk kell. A szakértők szerint 5 fajta molett típust különböztethetünk meg lélektani szempontok alapján. Ezen tények tisztázása azért bír nagy jelentőséggel, mert minden egyes típushoz, máshogy kell viszonyulni, és segíteni az öltözködésben.

  • ”Imádok enni, szeretem az életet, és jól érzem magam a bőrömben.”

A legkönnyebb dolga a divat – és életmód tanácsadóknak talán ezzel a típussal van, mert itt elsődlegesen leginkább arra kell csak odafigyelni, hogy melyik “évszak elméleti” típusba tartozó nőről van szó, azaz milyen színek állnak jól neki, mely igazán előnyös a testalkata szempontjából.  A kicsit testesebb nők esetében ugyanolyan testalkat típusok vannak, mint a vékonyaknak, csak az ő esetükben a kategóriák a kerekebbek, alakelnevezésük szerint megkülönböztetünk homokóra, körte, alma, fordított háromszög valamint téglalap kategóriákat. Az ilyen típushoz tartozó testesebb nők meg merik mutatni az idomaikat a külvilág számára, és őket inkább nem feszélyezik társadalmi elvárások, valamint az ezzel járó megfelelési kényszer terhe.

  • „Imádok enni, szeretem az életet, de nagyon örülnék annak, ha meg tudnék felelni az aktuális szépségideálnak.”

Az ebbe a típusba tartozó nők lélektana már nehezebb diónak számít. A már előfordult, vagy nem jól sikerült és félbehagyott fogyókúrázási kísérletek miatt fellépő jojó effektus miatt, már nem stabil a testképe. A rossz méretű ruhaválasztás, (sokszor vagy túl kicsi, vagy túl nagy) miatt, nincs egységesen kialakult koncepció sem a tudatában, sem a gardróbjában. Az is jellemzően előforduló tény ennél a típusnál, hogy a megfelelési kényszer miatt rá nehezedő nyomás miatt, sokszor nem mer úgy öltözködni, ahogyan igazából szeretne, de ez belülről frusztrálja  hiszen legbelül vágyik arra, hogy csinos legyen, mivel igénye lenne rá. A másik út pedig épp ennek az ellenkezője, vagyis a feszítő igény miatt, olyat is felvesz, ami előnytelen a számára, és az is inkább egy csalódást okoz számukra, mint sem egy pozitív érzést.

  • „Betegség miatt vagyok túlsúlyosabb”

Ők még a másik nehezen kezelhető típusba tartozó nők. A betegség ami eleve nem jó dolog, de objektíven nézve, egy olyan sok esetben rajtunk kívülálló külső tényező, amit lelkileg vagy pszichésen általában nehéz elfogadni, de mindenképpen alkalmazkodni kell a kialakult állapothoz, ha már kialakult, és bízni abban, hogy tudunk ellene tenni. Ha már például a betegség következtében, megváltozott alakkal rendelkezünk, akkor a betegséggel járó kellemetlenségeken enyhíthet az, ha egyrészt elfogadjuk ameddig ez az állapot fennáll, és ha attól kicsit jobban érezzük magunkat, hogy egy olyan ruhát hordunk ami jól áll, és tetszik nekünk, akkor azzal így a lehető legjobb formát tudjuk kihozni magunkból.

nagyméretű női divattanácsok

  • „Szégyellem, hogy duci vagyok”

Sokszor a legnehezebben esetbe tartozó típust képviselik az ehhez a körhöz tartozó nők. Rájuk az a jellemző, hogy elégedetlenek a kialakult testképpel és az abból fakadó következményekkel, de sajnos sokszor gyengék változtatni ezen, vagy pedig nem képesek elfogadni és megbékélni a már kialakult helyzettel. Az alacsony önértékeléssel rendelkező, frusztrált személyekben legyen akár férfiról, akár nőről szó, sokszor rengeteg a felgyülemlett lelki feszültség. Konkrétan maga az öltözködés, és az ő konkrét öltözködésük kérdésköre, és az ebből fakadó külső megítélés, illetve környezetének külső véleménye, kifejezetten kellemetlen helyzet és téma az ebbe a típusba tartozóknak. Ők igénylik a legtöbb “lelki” törődést, és odafigyelést, így az ő esetükben, mindenképpen nagy odafigyeléssel és körültekintéssel kell öltözködési tanácsokat adni.

  • „Beletörődtem a túlsúlyomba vagy nem érdekel annyira divat”

Ez egy viszonylag egyszerűen kezelhető típus. Ezzel a típussal viszonylagosan kevés a teendő, hiszen az ilyen kategóriát képviselő személyek körében az éppen aktuális fázisban, az öltözködés,  jellemzően csak egy gyakorlatias funkciót lát el, és nem a divat segítségével történt önkifejezés eszköze. Ha lehet ilyet mondani, náluk fel sem merül divattanácsadás lehetősége, kérdésköre, legalábbis az ebben az állapotban lévőknél bizonyosan nem. A plusz súllyal rendelkező emberek öltözködésénél is ugyanazt a három szempontot kell figyelembe venni, mind általában mindenki másnál. Fontos hogy amennyire csak lehet törekedjünk a test-lélek-szellem hármasságának harmóniájára és egységére. Ha ez teljesül, akkor boldogabb és kiegyensúlyozottabb, ennek következtében pedig vidámabb és optimistább embereket kapunk végeredményként.

  • Melyik az a ruha, ami tetszik nekem (lélek)
  • Melyik az a ruha, ami jó rám (test)
  • Melyik az a ruha, ami alkalomra illő (szellem)

Az előbb felsorolt típusokat természetesen nem tisztem minősíteni, nincs olyan hogy jobb vagy rosszabb, egyszerűen mindenki más és más. Az hogy m,milyenek vagyunk, mi vezetett oda, hogy az a kép alakult ki magunkkal és a divattal kapcsolatosan a fejünkben teljesen különböző. A probléma oka viszont legtöbbször a tudatban alakult ki és létezik. Aki elégedetlen saját magával, és fél vagy szégyelli megmutatni magát, és a testét a külvilág számára, az egy csinos ruhában csak még jobban felhívja a diszharmóniára a figyelmet, ugyanis így azt fogja kisugározni. Aki el szeretné fogadni, és kifogásként kezeli a túlsúlyát, bár az mégis zavarja, annak feleslegesen segítünk tanácsokkal az öltözködésben, mert nem nyitott elmével áll hozzá, így nem mer majd élni a hasznosan kapott tanácsokkal. Az öltözködés pszichológiája sokkal mélyebbre nyúló téma, amellyel gyakorlatilag egy külön weboldalt lehetne működtetni, és jó pár pszichológust foglalkoztatni csak erre a témára.

nagyméretű női divatA divattanácsok nagyobb méretű hölgyek számára

A legfontosabb, hogy legyen egy saját elképzelésünk arról, mi a saját stílusunk, vagy milyen hatást szeretnénk elérni öltözködésünkkel, valamint mennyire vagyunk bevállalósak, mennyire számít környezetünk véleménye, esetlegesen negatív véleménye mennyire visel az meg bennünket, ha ilyet hallunk. Ha nem vagy kevésbé, mindenképpen könnyebb dolgunk van. A konkrét célja a tanácsadásnak az, hogy elsősorban igyekezzünk elfogadni, jelenlegi testi adottságainkat, és az öltözködési stílusunkat úgy kialakítani, hogy az előnyös testrészeinket, vagy adottságainkat emeljük ki, a kevésbé előnyösre pedig igyekezzünk, ne felhívni a figyelmet. Ha van olyan ruha ami nyújt, és arra van szükségünk, válasszuk azt, ha van ami csökkenti az előnytelent és növeli az előnyös megjelenést, akkor azt válasszuk. Sok esetben az a tapasztalata a témában érintett nőknek, hogy amiatt mert ők molettebbek, sok esetben azért nem tudnak ruhát találni, mert előítéletekkel és sokszor igazából negatívan kezelik őket a szakképzetlen, udvariatlan, és kereskedői véna nélkül született bolti eladók. Erre a megoldás vagy az életmódváltás, vagy pedig saját magunk elfogadása, és saját világkép kialakítása a cél. Lehet hogy nem vagyok nádszál vékony, vagy egy anorexiás topmodell, de azért én is egy érző, kedves, csinos nő vagyok, aki ugyanúgy igényli a törődést, és követi, szereti a divatot. A legjobb ami ötvözi a praktikus vásárlást, és ilyen kellemetlen élmények elkerülését, ha az ember online vásárol, egy kényelmes nyugodt, külső pillantásoktól mentes környezetben, például otthonról. Ehhez csak stílusunkat, és méreteinket kell tudnunk. Öltöztetni és nőként bánni egy néhány plusz kilóval rendelkező nőt ugyanúgy kell, mint bármelyik másik nőt, de a lelke sokkal több ápolást, odafigyelést, és törődést igényel.